
|
Baján sem kegyelmezett meg az időjárás a triatlonistáknak! Ahogy az első fordulóban Tiszaújvárosban és a másodikban Balatonfüreden, úgy a Triatlon Tour ezen a hétvégén rendezett harmadik fordulójában, Baján is az eső volt a főszereplő. A bajai triatlonhétvége második napján, vasárnap a Triatlon Tour idei harmadik fordulóját rendezték meg. A sprinttávú verseny során végig szakadt az eső, s ennek köszönhetően a technikás, kanyargós – Magyarország egyik legjobbjának tartott – kerékpáros pályán számos bukás volt. A mentősök 14 sérültet láttak el, de komoly baleset nem történt. A 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló viadalon a férfiaknál óriási csata volt a győzelemért. Az úszás során Rendes Csaba az élre állt és megpróbálta „szétszedni” a mezőnyt. A zuhogó eső miatt csúszóssá vált kerékpáros pályán nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, ebben a versenyszámban az élbolyban tekerő Lipták Tamás (Debrecen) és Török Dániel (Tiszaújváros) is feladni kényszerült a versenyt. A futást négyen kezdték meg egyszerre, s végül Rendes Csaba bizonyult a leggyorsabbnak a zárószámban. Faldum Gábor (Mogyi SE) a tavalyelőtti és a tavalyi győzelem után idén ezüstérmet szerzett Baján, míg a bronzérmet a legjobb futóidőt elérő debreceni Pocsai Balázs nyerte meg. |
|
|
|
Zuhogó eső, sártenger és fogvacogtató hideg volt a versenyzők jussa az idei triatlonidény nyitányán. A nyáriasnak egyáltalán nem mondható, de még csak tavasziasnak sem nevezhető időjárás egyáltalán nem fogadta kegyeibe az elmúlt hétvégén Tiszaújvárosban rendezett klubcsapat országos bajnokság és a Triatlon Tour 1. fordulójának résztvevőit. Ám pocsék idő ide, 8 Celsius-fok oda, így is emlékezetes csatákat láthatott a közönség. A Mogyi SE Baja triatlonistái – mint ahogy azt tőlük már megszokhattuk – ezúttal is a legjobbak között voltak. |
|
„Egy pillanatnyi igazság megszépítheti, és meg is fogja szépíteni a világot. Egy pillanatnyi béke megmentheti, és meg is fogja menteni a világot. Egy pillanatnyi szeretet tökéletessé teheti, és tökéletessé is fogja tenni a világot.” (Sri Chinmoy) A karácsony mindenki számára az Ünnep, lelkesen készülünk rá és visszaszámolunk a nagy napig. A jellegzetes illatok, a narancs és a fenyő illatának keveredése, a frissen sült bejgli illata mindenkiben ismerős emlékeket idéz. Sokan különösen nagy gonddal készülnek az ünnepre, a tökéletes hangulat megteremtésére. Köztük a Mogyi SE Baja triatlonistája, Faldum Gábor családja is. A családfővel, idősebbik Faldum Gáborral a szenteste előtti napon, december 23-án beszélgettünk arról, hogyan készülnek és ünneplik a karácsonyt. - Amióta a feleségem meghalt (2001), megváltozott a karácsonyunk. Náluk az volt a szokás, igaz, most is az, hogy nem vásárolunk, hanem inkább mi készítjük a karácsonyi ajándékokat. Így sokkal kedvesebb, közvetlenebb az ajándék. Hívő, templomba járó emberek vagyunk. Az adventi időszak alatt jó cselekedetekkel készülünk a karácsonyra. Van egy táblánk, ahová beírjuk, hogy mi jót cselekedtünk (például jó cselekedetnek számít, ha a gyerekek jó jegyet kapnak az iskolában, a kutyasétáltatás, bolti bevásárlás). |

Copyright 1996-2009 BÁCSKAI SPORT, élő közvetítés, internet TV, livestream | bajai és bácskai hírek


