kiraly-schal-muller

Baján sem kegyelmezett meg az időjárás a triatlonistáknak! Ahogy az első fordulóban Tiszaújvárosban és a másodikban Balatonfüreden, úgy a Triatlon Tour ezen a hétvégén rendezett harmadik fordulójában, Baján is az eső volt a főszereplő.

A bajai triatlonhétvége második napján, vasárnap a Triatlon Tour idei harmadik fordulóját rendezték meg. A sprinttávú verseny során végig szakadt az eső, s ennek köszönhetően a technikás, kanyargós – Magyarország egyik legjobbjának tartott – kerékpáros pályán számos bukás volt. A mentősök 14 sérültet láttak el, de komoly baleset nem történt. A 750 méter úszásból, 20 km kerékpározásból és 5 km futásból álló viadalon a férfiaknál óriási csata volt a győzelemért. Az úszás során Rendes Csaba az élre állt és megpróbálta „szétszedni” a mezőnyt. A zuhogó eső miatt csúszóssá vált kerékpáros pályán nem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, ebben a versenyszámban az élbolyban tekerő Lipták Tamás (Debrecen) és Török Dániel (Tiszaújváros) is feladni kényszerült a versenyt. A futást négyen kezdték meg egyszerre, s végül Rendes Csaba bizonyult a leggyorsabbnak a zárószámban. Faldum Gábor (Mogyi SE) a tavalyelőtti és a tavalyi győzelem után idén ezüstérmet szerzett Baján, míg a bronzérmet a legjobb futóidőt elérő debreceni Pocsai Balázs nyerte meg.

A nőknél a bajai Koch Renáta, a debreceni Szabó Zita, a budaörsi Vanek Margit és az idei Triatlon Tourt vezető gyöngyösi Kovács Zsófia távollétében az oroszlányi Szalay Szandra rajt-cél győzelmet aratott. Az ORTRI triatlonistája már a bringázás során egyedül haladt, s a futás során már csak arra kellett vigyáznia, hogy impozáns előnyét megtartsa. Mivel nagyon korán egyértelművé vált, hogy (amennyiben nem történik valami bajság) Szalay Szandra nagy fölénnyel nyeri a női versenyt, a nézők a másik két dobogósra tippelhettek. Volt, aki a másik két oroszlányi lányt, Balogh Barbarát és Pap Esztert várta a dobogóra, és volt, aki a kaposvári Horváth Grétának vagy a tiszaújvárosi Walkó Andreának adott inkább esélyt. Végül Szalay lett az első, míg Pap a második, Horváth pedig a harmadik helyet szerezte meg.

Említésre méltó, hogy a junior fiúk futamának végén óriási csata volt az aranyért. Borsányi Dániel (Újbuda) és Balogh Bence (TVK) egyszerre esett be a célba, a számítógép azonos időt jelzett, így végül a célfotó döntött: Borsányi győzött, Balogh lett a második. A verseny szpíkere, Péter Attila azonnal meg is jegyezte, hogy ez a sprintbefutó nagyon hasonlít az évekkel ezelőtti emlékezetes tiszaújvárosi Világkupa-befutóra, ahol Brad Kahlefeld és Dmitrij Gaag hasonló körülmények között érkezett meg a célba.

“Már az úszás során a minél nagyobb előny megszerzésére törekedtem, célom az volt, hogy a kerékpározás során minél kevesebben legyünk az élbolyban. A bringapálya az eső miatt nagyon csúszós, veszélyes volt, itt arra kellett törekedni, hogy ne legyen baj. A futás során négyen elléptünk a többiektől, s a vége nekem sikerült a legjobban. Nagyon örülök a győzelemnek!” – mondta Rendes Csaba, a bajai Mogyi Triatlon Tour férfi győztese.

“Az úszás jól sikerült, majd a kerékpározás során végig a mezőny elején tekertem, nehogy az eső miatt bukásba keveredjek. Talán az is volt a baj, hogy bringázás során a kelleténél többet vállaltam magamra, mert így a futás hajrájában, amikor Pocsai és Rendes iramot váltott, már nem bírtam odaérni az első helyre” – mondta a tavalyi és tavalyelőtti győzelem után idén ezüstérmes Faldum Gábor (Mogyi SE Baja).

“Az úszás kiváló volt, a kerékpározás az eső miatt veszélyesnek bizonyult, de a futás során már csak az előny megtartására kellett törekednem” – mondta boldogan a célban Szalay Szandra, a 2009. évi Triatlon Tour bajai versenyének női győztese.

Szalay klubtársa, az ezüstérmet szerző Pap Eszter is – akárcsak a többiek – az eső miatt veszélyessé vált kerékpározást említette elsőként. “Viszont a futás nagyon jól sikerült!” – mondta az oroszlányi lány, aki a kerékpározás végén még csak a 8. helyen állt, a futás végére viszont az ezüstérmet jelentő 2. helyre küzdötte fel magát.

Lőrinczi Csaba

V. Mogyi Triatlon, a 2009. évi Triatlon Tour 3. fordulója, eredmények:
férfiak:

1. Rendes Csaba (UTE) 59:36 p
2. Faldum Gábor (Mogyi SE Baja) 59:40
3. Pocsai Balázs (DSC-DSI) 59:45
nők:
1. Szalay Szandra (ORTRI) 1:07:12 ó
2. Pap Eszter (ORTRI) 1:07:57
3. Horváth Gréta (Kaposvári AC) 1:08:16

A Triatlon Tour és a váltó OB teljes eredménylistája ITT olvasható!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • DotNetKicks
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Netvibes
  • PDF
  • RSS
  • Suggest to Techmeme via Twitter
  • Technorati
  • Tumblr
  • Twitter
  • Twitthis

Kapcsolódó bejegyzések:

 



Szólj hozzá!

*


Hirdet

Videó

Utazás

Rádió


Most online


Copyright 1996-2009 BÁCSKAI SPORT, élő közvetítés, internet TV, livestream | bajai és bácskai hírek